Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.12.21., szombat - Tamás

Önkormányzati hírek - 2024.11.

A 2024. november 7-én tartott ülésen a testület elfogadta a Salla Művelődési Központ és Könyvtár, az Önkormányzati Hivatal, és az Önkormányzat költségvetésének technikai jellegű módosításait, módosította az önkormányzat és a hivatal Szervezeti és Működési szabályzatát. Ami a módosításból a lakosságot érinti, az az, hogy a jövőben nem szerdán, hanem hétfőn lesz 17 óráig tartó ügyfélfogadás az önkormányzati hivatalban.

A testület elrendelte a köztemetőkre vonatkozó díjak – melyek 2008 óta változatlanok -, a kommunális adó – mely 2012 óta nem változott -, és az idegenforgalmi adó, valamint az Önkormányzati lakások bérleti díjának felülvizsgálatát, melyről a következő soros ülésen dönt.

Az önkormányzat ajánlatokat kért a téli síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkálatokra. Egy olyan ajánlat érkezett, mely teljes körűen tartalmazta a kívánt feladatok ellátását, így Kámán László egyéni vállalkozóval köt szerződést az önkormányzat.

A testület döntött az idei közmeghallgatás időpontjáról is, melyre 2024-ben december 3-án 18 órakor került sor a Zalalövői Közös Önkormányzati Hivatalban. A jövőben ezt szeretnénk tavaszi időszakra tenni, így jövő év március végén ismét lesz és ezt követően kerül sor a településrészi közmeghallgatásokra.

Elfogadtunk árajánlatokat villamos energia beszerzésre a közvilágítás, a Salla Művelődési Központ, az önkormányzati ingatlanok és a hivatal és a szociális intézmények épületére vonatkozóan. Az energia árak jelentősen csökkennek a korábbiakhoz képest.

Megrendeltük a tűzoltószertár mellett létesítendő tárolóépület tervezési munkálatait, melyet pályázati forrásból kívánunk felépíteni.

Zalalövő Város Önkormányzata a Belügyminisztérium pályázatán 2.586.990 Ft támogatást nyert szociális célú tűzifa vásárlásához, melyhez az önkormányzat 246.380 Ft önerőt biztosít. A támogatás és az önerő ténylegesen 97 erdei m3 tűzifa beszerzésére volt elegendő. Beszállítás erdészeti rakodóról: 578.993 Ft, továbbá a lakosok részére kiszállítás költsége: önkormányzat dolgozói saját járművel. Összesen 91 igénylés érkezett 227 m3 tűzifára. A vonatkozó rendelet figyelembe vételével 78 fő között került kiosztásra a 97 m3 fa.

Szeretném felhívni Zalalövő lakosságának a figyelmét a hulladékudvar szolgáltatásaira! Számos helyen az utak mentén találunk olyan hulladékokat elszórva, melyek leadhatók a hulladékudvarban. Többek között a zöldhulladék is melyet előszeretettel helyeznek el a temető út végén, pár méterre a hulladékudvartól. Weblapunkon jól látható helyen tettük közzé a tájékoztatót a leadható hulladékfajtákról, melyek ingyenesen leadhatók, kérem éljenek a lehetőséggel! Vigyázzunk környezetünkre!

Folyamatosan problémákat okoznak a szabadon kóborló kutyák, melyek a felnőtteket, gyermekeket egyaránt félelemmel töltenek el. Kérem a lakosságot, hogy az ebtartó gazdák gondoskodjanak a kutyák kerítésen belül tartásáról, megelőzve az állatvédelmi eljárás lebonyolítását.

Tisztelettel kérem a lakosságot, hogy közösséget érintő problémáikkal forduljanak hozzám bizalommal akár személyesen, akár telefonos vagy egyéb elérhetőségeimen.

Gyarmati Antal

polgármester