Önkormányzati Hivatali Portál

Zalalövo címere
ZALALÖVŐ.HU VÁROS HIVATALOS HONLAPJA

NAPTÁR

2024.12.04., szerda - Borbála, Barbara

Továbbra is legyünk óvatosak!

Kedves Zalalövőek!

 

A járvány még nem múlt el, sőt az enyhítések következtében megnövekvő kontaktusok miatt továbbra is fokozottan vigyázni kell magunkra, egymásra!

Az érvényben lévő védelmi intézkedések:

  • Az egész országban érvényes, hogy az egy háztartásban élők kivételével mindenki köteles a másik embertől lehetőleg 1,5 méteres védőtávolságot tartani.
  • Valamennyi üzlet kinyithat és látogatható.
  • Az üzletben történő vásárlás, illetve a tömegközlekedési eszközökön való tartózkodás során a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselése továbbra is kötelező.
  • A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, a parkok és a szabadtéri játszóterek látogathatóak.
  • A 65 éven felüliek továbbra is 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, a drogériákat és a gyógyszertárakat, a 65 éven aluliak pedig az ezen kívüli időszakban.
  • A szolgáltatások bárki által szabadon igénybe vehetők, a szolgáltatást nyújtó üzletek szintén nyitva tarthatnak korlátozás nélkül.
  • A tömegrendezvények megtartása továbbra sem engedélyezett.
  • Május 28-tól látogathatóak a szabadtéri kulturális és sportrendezvények ( pl. szabadtéri színház, mozi, cirkusz, kiállítás, irodalmi rendezvény) a járványügyi szabályok betartása mellett. A szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik (például cirkuszsátor), illetve azok is, amelyek a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak (például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi). A zárt mozik, színházak újranyitásáról jelenleg még nincs döntés.
  • A strandok, szabadtéri fürdők nyitva tarthatnak. A zárttéri uszodák, gyógy – és termálfürdők újranyitásának időpontjáról még nincs döntés.
  • A szabadtéri múzeumok és az állatkertek, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei kinyithatnak.
  • Istentiszteletek megtarthatóak, polgári házasságkötés és temetés szintén a védőtávolság betartásával megtarthatóak. A 200 fő alatti családi rendezvények, lakodalmak vidéken június 1-től tarthatók meg.
  • A vendéglátóhelyek - így különösen az éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék, presszók - belső, zárt részében való a tartózkodás, vagyis a megrendelt étel és ital elfogyasztása megengedett. Azonban az asztaltársaságok közötti 1,5 méteres védőtávolság betartása itt is kötelező és az ott dolgozók kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni.
  • A szálláshelyek fogadhatnak vendégeket. A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.
  • A vidéki óvodák és bölcsődék május 25-től nyitottak meg. Az iskolákban a tanév végig marad a digitális tanrend.
  • 2020. június 4-én, A Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezés tartható.

A rendőrség jogosult fellépni, ha valaki nem tartja be az általános szabályokat, például nem tart kellő védőtávolságot, ugyanakkor nem a szabálysértés szankcionálása a cél, hanem az önkéntes jogkövetés.

Településünkön a játszótér és a fitneszpark látogatható a szabályok betartása mellett. Rendszeres fertőtlenítésről az önkormányzat gondoskodik.

A Zalalövői Közös Önkormányzati Hivatal és az Okmányiroda 2020. június 2-től a hirdetményekben közöltek szerint fogad ügyfeleket.

Az óvoda fogadja a gyerekeket. Az óvodások számára az ebéd kiszállítása megszűnt, azok kapnak ellátást, akik az óvodában tartózkodnak. Az általános iskola tanulói továbbra is kapnak ellátást, amennyiben igényelték.

Az időskorúak és fogyatékkal élők ellátása a megszokott rend szerint folytatódik.

Városunkban 1 fő aktív koronavírussal fertőződött beteg gyógyul, 2 fő már meggyógyult.

Megértésüket, türelmüket, szabálykövető magatartásukat kérem, illetve köszönöm!

Gyarmati Antal
polgármester